Előszó

2011.07.10.

A Birodalomban új szelek fújdogálnak.

Néhány a közelmúltban történt pozitív változás, és az elkötelezett fejlesztők személyében való gyarapodás következtében a minap úgy döntöttünk, hogy újraszervezzük az Imperátort.


Némi múltba nézéssel kezdeném, nem lesz hosszú


Először is lássuk a tömör történelmi tényeket.

A játék 2007 őszén indult, nem túl szerencsés módon két hasonló jellegű másik kártyajátékkal gyakorlatilag egy időben, még szerencsétlenebb dolog, hogy ezekből mára sajnos gyakorlatilag egy sem létezik.

Az IMP nagyjából két évig tartó története során szerveződött nagyjából negyven verseny (ennek durván egyharmada volt kiadói), amiken összességében 60-70 játékos fordult meg. A játékosokat összefogó Szenátusban (ez gyakorlatilag a versenyekre rendszeresen járókat tömörítette) a legmagasabb létszám 39 volt.

A legnépesebb versenyen 19 játékos vett részt, az átlagos létszám 11 fő volt.

Két kiegészítő is követte az Alapkiadást, a Vénusz és Mars népe teljesen új lapokból, a Válogatott kiadás pedig az addig kiadott legnépszerűbb lapokból állt.

Rendeztünk két kiemelt versenyt is, az úgynevezett Comitiákat, ahol tetemes díjazás és sosem feledhetően jó hangulat mellett a legjobbak mérhették össze a paklijaikat.


Hogy miért lett e körülbelül közepesen sikeres játéknak mégis egycsapásra vége?

Itt a kritika minket, ős-fejlesztőket illethet. Csak bátran.

Rutintalanságunk miatt eleve megfelelő háttértámogatás (értsd. kellő tartalékok, üzleti kapcsolatok, promócióra szánt összeg, hírverés) nélkül engedtük útjára a játékot, s ez bár sokáig így-úgy eltakargatható hiba volt a kezdeti lendület által, de később egyszerre lett meg a böjtje.

Másodsorban az egyébként is (és természetesen bekalkuláltan) veszteséges működés mellett két komolyabb mennyiségben vásárló bolti partnerünk is fizetés nélkül távozott kasszánktól: ezt a játék nem bírta el sem anyagilag, sem pedig mi pszichésen.

Harmadszor pedig, bár a játék kialakította a versenyre járók kemény magját, de ez a mag meglehetősen egyoldalúan lokalizálódott, így a létszám gyarapodását országszerte az akkori körülmények közt nem láttuk megoldhatónak.

Volt még aztán két szerver összeomlásunk, egy honlap bedőlés, helyszín keresgélő mizériánk, rohangálás a tartozások után, így aztán lassan már nem maradt sem erő, sem energia a folytatáshoz.


Miért folytatjuk, hogyan szeretnénk, és miért épp most?


Abbahagyni, befejezni, lezárni az IMP-et végleg mi sosem akartuk, s még véletlenül sem mondtunk senkinek sosem ilyet. A legrosszabb, amiről szó esett az mindig is legfeljebb a szüneteltetés volt. Hogy ez másfél évnyire elhúzódik, azt nem gondoltuk volna, de végre újra itt vagyunk, tapasztalatokkal telítődve, feltöltődve, új arcokkal, újrakezdésre éhesen.

A játék persze a kényszerű szünet ideje alatt is a szívünk csücske maradt, és rengeteget foglalkoztunk vele. Töprengtünk és rágódtunk a hibákon, tervezgettünk, variáltunk, keresgéltünk újabb és újabb utakat.

Szerencsére a játékosok sem hagyták, hogy elfelejtsük a játékot, nincs olyan hónap az elmúlt két évből, hogy ne jött volna egy mail, egy telefonhívás vagy egy váratlan személyes találkozó, hogy ne került volna szóba a folytatás. Ez rengeteget számított, köszönjük!


Természetesen az újjászervezés már nem ugyanaz, mint elkezdeni valami teljesen új dolgot, de ugyanakkora eséllyel lehet jobb is, mint rosszabb, láttunk már mindkettőre példát, még így országon belül is. S ha belegondolok, hogy miként indult az IMP, akkor még derűlátóbb is lehetnék akár.

A kérdés nagyjából ugyanis annyi, hogy az elkövetett hibákat tudjuk e orvosolni újabbak elkövetése nélkül, s hogy a játékosok cipős dobozaiban ott lapulnak e még a hajdan sokat forgatott lapok.

No és persze a legfontosabb, hogy mennyien vannak azok, akik ezeket a dobozokat elő is veszik, s hogy lesznek e elegen új társaik a játékhoz.


Részünkről most az a szerencsés konstelláció állt össze, hogy új összetételű csapatunknak is köszönhetően erőnk, energiánk és akár még lehetőségünk is akad arra, hogy az új IMP-nek megadjunk mindent, amit három és fél éve még nem tudtunk. A többi már nem rajtunk áll, mi viszont mindenképpen készek vagyunk belevágni!





-----------------------------------------------------------------
A hozzászólás csak tagok számára lehetséges!

- Belépés
- Regisztráció

-----------------------------------------------------------------

Kommentek száma - 5

2011.07.12. 16:38:22
Köszönjük szépen, igyekezni fogunk :)

4. danken
2011.07.11. 23:47:57
Támogatom én is azt a belevágást!
Kíváncsi leszek a folytatásra :)

3. pr0da
2011.07.11. 23:29:47
Cipősdoboz készen ;)
Sok sikert az újrakezdéshez.

2. Bandi
2011.07.11. 15:13:21
én azt mondom, rákenról!!!!!

2011.07.11. 12:34:46
Kedvelem a rómaiakat (travian), jók a képeitek, kíváncsian várom a folytatást!

- küklopsz -