2010.02.17. 05:44:16 Szerda

Római hadvezér és politikus. Fontos szerepet játszott a köztársaság megszüntetésében és a császárság intézményének létrehozásában. Meghódította Galliát, és elsőként vezetett római hadjáratot Britanniába. Minden idők egyik legnagyobb hadvezére volt és nagyszerű politikus is. Jelentősége az ókor történetében Nagy Sándoréval vetekedik.

Miután megnyerte a római polgárháborút, a birodalom vitathatatlan urává vált, és mélyreható reformokba kezdett. Élethossziglani diktátorrá nyilvánította magát, és erőteljesen központosította a köztársaság kései éveiben szétzilálódott közigazgatási rendszert. Marcus Brutus és több szenátor összeesküdött, és meggyilkolták Caesart, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a köztársaságot.
A merénylet után azonban polgárháború tört ki Caesar hívei: Octavianus, Marcus Antonius, Lepidus és a köztársaságiak: Brutus, Cassius, Cicero és még sokan mások között.

Fiatalkora

A 19 éves Julius CaesarCaesar Róma városában, annak plebejusok lakta részén (a Suburra) egy insulában (lakóház) született, patrícius családban, őseit Julusig, Aeneas trójai herceg fiáig vezette vissza. Viszonylagos jómódban éltek, habár családja nem számított gazdagnak a római nemesség többségéhez képest. Azonos nevű édesapja Kr. e. 85-84 körül halt meg, édesanyja Aurelia Cotta volt. Nővére, Julia Caesaris volt a nagyanyja Octavianusnak, a későbbi Augustus császárnak. Apai nagynénje, Julia volt a felesége Gaius Mariusnak, a tehetséges hadvezérnek, aki megreformálta a római hadsereget.

Marius életének alkonyán, Kr. e. 86-ban a római belpolitika fordulóponthoz érkezett. Ebben az időben a római politikusok két részre szakadtak: populistákra és optimatákra. Az előbbiek vezére Marius, az utóbbiaké Lucius Cornellius Sulla volt.
A két csoport közötti sorozatos viták polgárháborúhoz vezettek, majd Sulla magához ragadta a hatalmat, és diktatúrát vezetett be. Caesar családja révén a populistákhoz kötődött; mert nemcsak Marius unokaöccse volt, hanem felesége Cornelia, a húga volt Lucius Cornelius Cinnának, Marius legnagyobb támogatójának, Sulla ellenségének. Az alig 15 éves Caesar helyzetét tovább rontotta, hogy édesapja Kr. e. 85-ben megbetegedett és hamarosan meghalt.

Amikor Sulla megnyerte a polgárháborút, Caesar helyzete tovább romlott: a diktátor elrendelte, hogy váljon el Corneliától. Caesar ezt megtagadta, és inkább elhagyta Rómát, hogy elrejtőzzön. Később Sulla megbocsátott neki, és családjával együtt hazatérhetett, de nem maradt sokáig Rómában, hanem beállt a seregbe; Asia és Cilicia tartományokban szolgált.

Kis-Ázsiai szolgálata során több csatában is részt vett; Kr. e. 80-ban Thermus vezette seregben harcolva kulcsszerepet játszott Milétosz ostrománál; bátorságával sok legionárius életét mentette meg, ezért később kitüntetésként megkapta a corona civicát (tölgy korona), amely az egyik legmagasabb katonai kitüntetés volt, ezzel Sulla törvényei értelmében a szenátus tagjává vált.

Kr. e. 78-ban Sulla meghalt, Caesar pedig visszatért Rómába, megkezdte politikai pályafutását. Hamar kitűnt szónoki képességeivel és azzal, hogy kíméletlenül támadta a provinciákban visszaéléseket elkövető helytartókat.
Még Cicero is elismerte tehetségét. Caesar retorikai tanulmányok folytatása céljából Kr. e. 75-ben Rodoszra utazott, de útközben kilíkiai kalózok fogságába esett, akik váltságdíj ellenében akarták szabadon engedni. A kalózok 20 talentum aranyat követeltek érte, ő azonban ezen felháborodott, és 50 talentumban határozta meg saját értékét. (20 talentum egy szenátor, míg 50 talentum egy tekintélyes consul értéke volt).

Mikor szabadon bocsátották, Caesar alaposan megfigyelte a kalózok búvóhelyét, majd flottát toborzott, melynek élén lerohanta a kalóztámaszpontot. A foglyokat Asia provincia helytartója börtönbe zárta, de Caesar enyhének találta az ítéletet, ezért Pergamonba, a provincia székhelyére ment; kihozatta a börtönből és keresztre feszíttette őket, ugyanis fogsága idején többször megígérte a kalózoknak, hogy így fog elbánni velük, de azok kinevették, mert azt hitték, hogy viccel.

[A cikk folytatása itt]

Forrás: Romaikor.hu