Spartacus: Gods of the Arena - Ötödik rész
2011.04.10. 19:04:40 Vasárnap
Az előzménysorozat utolsó előtti részéhez érkeztünk, és azt kell írjuk, kezd a történet visszatalálni egy jobb kerékvágásba. A túlzott szexjeleneteket most részben elhagyták, végre a gladiátorok és a Batiatus-ház jövőbeli kérdései kerültek előtérbe.
Ebben az epizódban nagy hangsúlyt kaptak az érzelmi szálak, az elfojtott vágyak és az áldozatvállalás, és annak elérése, szinte bármilyen áron. Jól tudtuk azt már az előző évadból is, hogy a nőknek óriási szerepük van a történetben. Az, hogy mekkora, azt ez a rész érzékeltette igazán. Régóta halogatott kérdések eldöntésére egy nő adta meg a választ, vagyis a Domina megoldott egy kényes ügyet, lezárt egy olyan vitát (a maga módján), aminek kimenetele rá és férjére nézve katasztrofális lett volna. Mivel férje, Quintus nem tudott döntést hozni, a kezébe vette a dolgok irányítását, csak azt nem mérte fel, hogy a cél érdekében milyen tényleges áldozatokat kell majd hozni, nemcsak neki, de az egész háznak is.Ezen epizód Melitta rémálmával kezdődik, ami a végén majdnem be is teljesedik. Gannicusban elhatalmasodnak elfojtott érzései, ami már a teljesítményét is befolyásolja. Feladja a harcot, veszni hagy mindent, egy pozíciót, egy szerelmet, egy olyan érzést, amit talán még sosem érzett.

Nem is tehetne másként, mert érzéseivel és cselekedeteivel egy jó barátot, ha nem a legjobbat bántaná meg.Tullius és az öreg Batiatus megegyeznek, részt vehet a ház az új aréna nyitómérkőzésein, de az egyezségnek nagy ára van. A tét Gannicus, Tullius már egyébként is régóta fente rá a fogát, most úgy néz ki, megkapta. Titus meg akarja méretni egymással a gladiátorait, mert Gannicust sosem tartotta bajnoknak. Új győztest keres, így eljött az ideje Crixus felemelkedésének is. Mivel Gannicus feladja a mérkőzést, új győztest avatnak a házban. Quintus Batiatus tehetetlenül nézi a házában folyó eseményeket, mivel apjával nem tud megegyezni, azt tervezi, hogy Lucretiával együtt elhagyják a házat. Míg a gladiátorok, így Ashur és Crixus is megvívja saját harcát, addig titokban más is elhagyja a házat. Lucretia barátnőjét gyászolja, és tervét fontolgatja. Ennek következtében drámai jelenetek sora veszik kezdetüket, amik egyrészt szomorúságot váltanak ki bennünk, másrészt olyan gigászi eseményeket vezetnek elő, amilyeneket talán még az első évadban sem láthattunk.

Forrás: sorozatplanet

Kártyacsomagok 